Hallgatni arany

, beszélni ezüst. Nehéz hallgatni? Piszok nehéz tud lenni.

Ökölbe szorított kezek. Hajtekergetés. Ajakharapdálás.

Mondanám, de úgy mondanám, annyira szeretném.

Most nem vagyok fontos.

Per pillanat nem érdekes, amit mondani akarok.

Én úgy szégyellném magam, ha tudomást sem vennék…,

ha az egom irányítana vagy bármilyen felsőbb utasításra képes lennék tizedrangú kérdésekről beszélni. Szerencsére nem vagyok érdekember. Nem is kerestek meg, hogy fizetnének azért, ha arról beszélnék, amiről nem akarok. Nem adtak utasításokat, hogy mikor és mit mondhatok, kiknek a szavait kellene papagájként ismételnem. Még szerencse. Jut eszembe, nagy bajban lennék, ha reklámarcnak, eszköznek, vagy bármilyen módon trollnak használnának mások. Bár manapság olyan sok ellentmondás között élünk. Miért ne férne ebbe bele az, hogy mikor, ha éppen nem egy járványhelyzet kellős közepén újítanám fel az otthonomat? Erre őszintén buzdítanék mindenki mást is. A gyerek otthon tanul, mi otthonról dolgozunk, de most azonnal verjük szét a lakást. Tökéletes időzítés az ilyen vendéglátáshoz.  Micsoda ötlet: a lakásfelújítás az új vendéglátás, mert annyi vendéglátós kényszerült az építőiparba. Vegyük a hazai helyett, jöhet az adjunk munkát a hazai vendéglátósoknak szlogen. Hitelt is mikor vennék fel, ha nem egy ilyen szépen kiszámítható időszakban? Ugye! A bankok miatt aggódom én is elsősorban. Nem alszom rendesen, ha nem fizethetek nekik egy kis kamatot. Jó magyar vagyok. Ott segítek, ahol csak tudok. A szinte tökéletes, járványmentes lakáspiacról fantáziálgatók heti szinten gondoskodnak arról, hogy emlékeztessenek engem erre. Nekem erről hirtelen egy szép csokor virág jutott eszembe. Na azt persze nem vehetek. Helyette viszont jó alternatíva egy kis parketta vagy egy kis hitel.  Nem is tudom eldönteni, hogy a hét öt munkanapján bankba vagy barkácsáruházba rohangáljak inkább. Mindkettőbe, nem? Egy bankban legalább engednek leülni. Akár órákon át ott ülhetek a bankfiókban, mert olyan gyorsan halad egy hitelügyintézés. Ha nem sikerül minden papírmunkát elintézni két óra alatt – mert éppen lassú a bank informatikai rendszere – akkor még vissza is hívnak. Új életérzés, hogy egy bankban akár órákra elbújhatok a járvány elöl. Természetesen a lakásügyeim intézése közben is biztonságban érezhetem magamat. Ezt mondják. Hetente hallom, hogy a lakáspiac elhanyagolható tünetek mellett már átesett a betegségen 2020-ban. 2021-re már mindentől védett. Amikor arról beszélnek, hogy a lakáspiacra milyen pozitív hatással is van a járványhelyzet egyébként, akkor úgy, de úgy….Hagyjuk, erre már szavak sincsenek. Ez már az a szint, amire nem lehet lesüllyedni. A lakáspiac a biztonság szigete – ugyan már!


Kép: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

További érdekességek

Értesítés
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás