Az érdekemberektől és barátaiktól hangos lakáspiac

A kutya az ember legjobb barátja. Azt mondják azért, mert jobban szereti az embert, mint saját magát. A lakáspiacon is vannak kutyusok, akik tartoznak valakihez és mindig arról vau-vau, akit szeretnek. A lakáspiac érdekellentétei érdekközösségekbe csoportosulva kezelhetők. Néhányszor beszéltünk róla, hogy a lakáspiacról sosem volt túl sok hangadó, véleményformáló. Ma sincs túl sok ember, akinek a szavai a lakáspiaccal egyenlők. Amit mond az úgy van. Őket látjuk és halljuk újra és újra. Elmondják, amit el akarnak és nem mondják el, amit nem akarnak. Csak azt mondják, ami érdekükben áll. A kijelentések bizonyítás és megkérdőjelezés nélkül futnak körbe a médiában, lesznek belőle hírek, amivel befolyásolható a piac. Legalábbis ezért beszélnek az érdekeik mentén.

Lakáspiac 2017, a zéró gyanúsított - Eladatlan újlakások 2008-2017
Vannak tabuk a lakáspiacon, amiről nem illik beszélni

Ha újlakások építésében és értékesítésében érdekeltek, akkor szinte csak azt tudják ismételni újra és újra, hogy micsoda kereslet van rájuk, hogy alig van néhány darab kész újlakás, csak azt lehet megvenni, amit építenek, vagy építeni fognak. Aztán beszéltünk már róla néhányszor, hogy Magyarországon eddig is több új lakás épült, mint amennyit el tudtak adni. A felhalmozott és el nem adott új építésű lakásokról meg egyszerűen nem beszélünk. Nem áll érdekében senkinek sem azt mondani, még megijednek a fejlesztők, esetleg a vevők elkezdenek keresni és kutatni, hogy hol vannak a készletek és miért nincsen rájuk akció. Arra várhatnak, mert átcsomagolják őket és újlakásnak értékesítik, a 10 éve el nem adott lakást is. Van rá példa, mert egy újlakás szavatossági ideje úgy néz ki végtelen. Ha még sosem adták el, akkor az új. Az újlakáspiac körül felsorakoztak az érdekemberek. Jó pénz van benne, mint elmondtuk. Ott sok ingatlanos vállalkozás pénzt tud keresni, beleértve a hirdetési oldalakat is. Nem kell nagyítóval keresni, hogy lássuk milyen felhajtást tudnak csinálni az érdekeltek az újlakáspiac körül. Egymás malmára hajtják a vizet. Az a lényeg, hogy a vevők keressék az újlakásokat, lássák, hogy micsoda kínálat van, még ha az még mindig messze elmarad a kétezres évek elején tapasztalt nagy újlakáspiaci boomtól. Válság előtti szintekről beszélnek, miközben a lakáspiac válsága nem 2008-cal kezdődött.

Állítsuk meg a lakáspiacot? - Lakáspiaci ciklusok és a hitelcélok 2001-2016
2004-2008 a magyar lakáspiac beteggé vált!

lakáspiac ciklikusságát mindenki érti, de a lakáspiaci ciklusokat már nem. Ha azt mutatja be az ember, hogy a magyar lakáspiac 2003-2004-ben érte el a csúcsát és 2004-2008 között már bajban volt, az megint nem fér bele az érdekemberek szép és új világába. A lakáspiaci válságot megelőzi egy nagyon furcsa lakáspiaci ciklus. Tényleg válság előtti korszaknak lehet hívni, amikor már látszódnak a bajok, amikor minden elindul a lejtőn. Az egy másik kérdés, hogy jelenleg még nem ott tartunk az országos lakáspiac szempontjából. A jelenlegi lakáspiac az 1999-2003 közötti időszakhoz hasonlítható, hiszen akkor volt növekedési szakaszban a magyar lakáspiac. 2004-2008 között stagnáló lakáspiaci ciklus volt.

Mégis miért nem beszélnek így a véleményformálók? Egyszerűen csak azért, mert nem áll érdekükben. A magyar médiában, a közvéleményben elfogadott tényként kezelik, hogy a lakáspiacon és úgy egyébként az egész országban is minden szép és jó volt 2008 végéig. Az, hogy ez nem igaz, hiába a számok és grafikonok, a száraz és makacs tények, az itt és most senkit sem érdekel. A lakáspiac is a közélet része és áldozatul is esik a közbeszédnek.

Nálunk meg jó szokás szerint azzal jövünk, hogy jött a nagy világválság, ami betett a magyar gazdaságnak és persze a magyar lakáspiacnak is. A szemfülesek tudhatják azért, hogy sem a magyar gazdaság sem pedig a magyar lakáspiac problémáit nem a világválságban kellene keresni. A baj pedig éppen az, hogy 10 évvel később, még mindig ott tartunk, hogy kutyusok vau-vau, mert minden szép és jó, pont úgy, mint amilyen szép és jó volt 2008-ig.

Ezzel azt lehet elérni, hogy a lakáspiaci folyamatok változását egyszerűen szőnyeg alá lehet söpörni, ahogy ez történt 2004-2008 között. Így kitalálták, hogy volt egy 10 éves aranykor a magyar lakáspiacon. Most is valami hasonló miatt hangosan vau-vau az érdekemberek kutyusai. A mai helyzet annyiban nehezebb, hogy néha kijön egy KSH lakáspiaci jelentés és valamit reagálni kell tudni rá. Na jó, csak azt veszik észre belőle, amit kell. Úgy vannak vele, hogy a magyarok többsége úgy sem olvassa, hiába nyilvános. Annyira fog belőle emlékezni, amennyit az érdekemberek kutyusai el vau-vau.

Lakáspiac 2017, a zéró gyanúsított - Tranzakciók megoszlása település- és épülettípus szerint 2016
A lakáspiac változik, de azt nem a lakásárakon látjuk, mert a KSH első negyedéves adatai alapján az országos értékesítés 9%-kal alacsonyabb volt idén, mint 2016-ban

Mondjuk arra, hogy a lakásárak emelkednek és nem arra, hogy a lakáspiaci forgalom elkezdett stabilizálódni. 2016 első féléve nagyon erős forgalomnövekedést mutatott, majd a második félév a stagnálásról szólt. Így nem nagy meglepetés történt, amikor kiderült, hogy a 2017-es első negyedéves forgalom elmaradt 9%-kal a tavalyi első negyedéves látványosabb forgalomtól. 2017-ben alig fognak több lakást eladni, mint 2016-ban, jelzi nekünk a lakáspiac. Ez már a változás szele, amikor lassul. A legtöbb embert ennek ellenére a lakásárakról megfogalmazott hírek teljes egészében ki is elégítenek.

Néha kell egy kis pálfordulás is azért a lakáspiacon. Amit hónapokkal ezelőtt tagadtak – hogy a nagyvárosokon kívüli lakáspiac felélénkült 2016-ban és azóta is meghatározza a jelenlegi lakáspiaci számokat – azt most úgy állítanak be, mint ha ők fedezték volna fel. Mindjárt meg is magyarázzák, hogy hát persze a CSOK miatt, mert ott sokkal többet ér. 8-10-12 hónapja, meg körberöhögték azt, aki ilyet mondott. Pedig az MNB lakáspiaci jelentésében már tavaly leközölte ezt, csak akkor az érdekemberek ezt teljesen figyelmen kívül hagyták. Akkor még minden a nagyvárosokról szólt számukra. De a KSH leközölte a kisvárosok és községek dominanciáját és ja, a legfontosabb, hogy kiderült a budapesti új és használt lakáspiac az országos lakáspiaci folyamatokkal ellentétesen mozog.

Kevesebb használt lakást adtak el tavaly Budapesten, de hozzáteszik a kutyusok, hogy vau-vau ez nem baj. A lakáspiacon, ahol kevesebb lakást adnak el, az bajt jelent. Idén még kevesebb lakást fognak eladni és jövőre megint, figyelmeztet minket és Budapestet a lakáspiac. A vau-vau szerint azért, mert az árak nőnek. Ha nőnek a lakásárak, akkor minden rendben.

Továbbra is nőnek a lakásárak - Lakáspiaci árindex 2010 = 100% 2013-2017
A lakáspiac nem hazudós, hanem mi emberek vagyunk azok

Ha ez igaz lenne, akkor a lakáspiac hazudós lenne. De a lakáspiac nem hazudik, jelzi előre minden búját és baját. Az is kimaradt a hírekből, hogy az első negyedévben Budapesten egy darab új lakással nem adtak át többet, mint tavaly ilyenkor. Az egész országban mindenhol nő a megépített új építésű lakóingatlanok (társasházak, ikerházak, családi házak) száma, kivéve Budapesten. Mindenhol van rá kapacitás és munkaerő, csak éppen Budapesten nincs. Milyen ironikus már ez, vagy inkább vészjósló.

Az érdekemberek kutyusai csak vau-vau, hogy minden szép és jó. Jó sok építési engedélyt adtak ki, minden rendben, tele a város darukkal, épülnek a lakások, a választék csak nő. A megépült lakások száma nem annyira fontos, az részletkérdés, csak a pr és marketing, a papírmolyok és aktakukacok megírják a híreket, a hűséges kutyusok meg csak vau-vau. Ha tudnának tapsolni a kutyusok, tapsolnának, de így csak csaholnak. Így állnak most 2017 augusztusának második felében a lakáspiac dolgai. A lakáspiac érdekembereitől és a kutyusaiktól hangos a lakáspiac.


Kép: Instagram (Megjegyzés: a link már nem elérhető)

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely


További érdekességek

Értesítés
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás