Hol fogunk élni?

Az ünnepi időszakban romantikusabbak, szentimentálisabbak és egy kicsit önzetlenebbek is vagyunk. Nyitottabbak leszünk a környezetünk problémáira, empatikusak az év utolsó hónapjában. Ragadjuk meg hát az alkalmat és beszéljünk olyasmiről, olyan kontextusban, amiről lehet, hogy eddigis beszéltünk, ma mégis új értelmet nyerhet.

36 éve fogyunk és nem csak emberileg

Tudjuk, ismerjük a problémát. Lélekben mégis sokkal nagyobb országban élünk.

Az oktatási rendszerünk alapgondolata és legfontosabb üzenete, hogy mi saját magunkkal vagyunk határosak és sok problémánkat ennek történelmi okaira vezetjük vissza.Közben pedig ez az ország is nagy már a számunkra, nem tudjuk élhetővé tenni.

Nem csak egyszerűen fogyunk, hanem már csak három régióra szűkült az ország, ami egy sokkal kisebb Magyarországot jelent. Nagyrészt Pest, Győr-Moson-Sopron és Hajdu-Bihar megyék jelentik ma az országot. Városállamoknak tekinthetjük, ahol Győr, Sopron, Budapest és Debrecen városok köré épül fel minden, amiért itt éri meg élni, dolgozni, vállalkozni, a gyerekünket óvodába és iskolába járatni, egészségügyi szolgáltatást igénybe venni. Mondjuk ki, itt jó élni ma és úgy néz ki, egyre inkább ebbe az irányba haladunk. Nem Magyarországon, hanem magyar városállamokban fogunk élni.

Ha visszamelékszünk mit is tanultunk, akkor azonnal felrémlik, városállamok voltak a modern értelembe vett emberiség bölcsői is. Létrejöttek ugyan birodalmak, de azok sosem szóltak másról, mint a kizsákmányolásról, a városállamok jólétének a biztosításáról. Évezredekig így működött a világ, hogy voltak fejlett és gazdag városok, amik kizsákmányolták a tartományaikat. Nem volt célja semmilyen fejlesztés, csak a természeti és akár emberi erőforrásainak a kihasználása.

A nemzetállamok megszületésével azt a délibábot kergették „nacionalista” elődeink, hogy az országok majd másképp fognak működni és nem lesznek benne városállamok, amik az ország felett állnak. Ez volt a 20. század nagy illúziója, ami mára nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt igaz.

A történelem ismétli önmagát és amiért évezredekig szenvedett az ember, ma kiderült, hogy teljesen felesleges volt. Városállamok korát ma urbanizációnak hívjuk, ami nem ma kezdődött. A nemzetállamok születésében is nagy szerepe volt a városoknak és a városiasodásnak. Ma viszont hiába vannak országok, ha azokon belül koncentráltan, meghatározott területeken van érteleme élni. Ezek pedig mind városokat jelentenek és azok közvetlen környezetét.

Már nem vízfejű az ország

Magyarország történelmi hagyományai miatt szétaprózott települészerkezettel rendelkezik. Nincs mit szépíteni rajta. Okai nagyon egyszerűek, a feudális Magyarország történelmi emlékeire utalnak, amikor a kisebb földbirtokosok és hűbérurak a földjeiken élő emberekből éltek meg és uralkodtak rajtuk.

A városiasodás nálunk nagyon lassan folyt, túl lassan. Annyira, hogy a 2. világháború után a „vas és acél” országa leszünk felhívásra, kényszeriparosítás próbált ezen drasztikusan változtatni. Ezzel elindult az emberek városba kényszerítése, amiért a városokra nálunk még ma is szokás valami „szörnyű és élhetetlen helyként” gondolni.

A kistelepülések romantikája továbbra is él, nosztalgiázgatunk a madárcsicsergős, tisztalevegős helyekről. Aztán az elmúlt 26 évben kiderült, hogy város és város között is nagy különbségek vannak. Nem elég valamit városnak hívni, attól az még lehet pont ugyan olyan mint egy kis falu. Hiába van a településen óvoda, általános iskola, esetleg valamilyen középiskola, a színvonaluk inkább hátráltatja a fejlődést, nem pedig segíti. Butulunk, hallhattuk az elmúlt 1 hétben. Miközben, ha a számok mögé néznénk és az okát keresnénk, kiderülne, hogy ott is oktatnak és olyanok, ahol ez már nem lenne elfogadható és megengedhető. Tudjuk, hogy kényes a téma, de ha nem látjuk be azt, hogy az oktatásban sem a mennyiség a lényeg – az iskolák száma – hanem a minőség, akkor a helyzet tovább fog romlani. Támadják a központosítást, a centralizációt az oktatásban, az állam befolyását, az önkormányzatok felett. Lehet az eszközöket kritizálni, de az iskolák számának drasztikus csökkentése, és tudásközpontok létrehozása a közoktatásban elkerülhetetlen lesz…ami szintén csak centralizációval érhető majd el. Tehát az út adott, csak járni kellene rajta megtanulni.

 Nem segítünk magunkon azzal, hogy olyan helyen tartunk életben oktatási intézményeket, ahol ezeknek semmi értelme sincs. Ártunk a gyerekeinknek és végső soron saját magunknak is. Lehet, hogy közös sorsok mögé bújhatunk, nem látszódnak annyira a különbségek helyi szintén, de kilépve ebből, minden gyengesége kiderül ennek a fenntarthatatlan rendszernek.

Az ország és a társadalmunk nem kettészakadt, hanem egyszerűen koncentrálódik a fejlődő részeire. Debrecennek például már van saját repülőtere és ez jót tesz a városnak és a közvetlen környezetének. Oktatási és egészségügyi intézményei versenyképesek, a város él és fejlődik. Győr és Sopron környéke, Budapest, Bécs és Pozsony háromszögben vonzza a Magyarországon élni vágyókat. Budapest pedig az egyetlen metropolisz Magyarországon, ami Debrecen és Sopron között mindenre és mindenkire kihat, óriási katalizátor, energiájával és pénztermelő képességével. Ezeknek a fejlődő térségeknek mind azzal kell szembesülnie, hogy a náluk beszedett adóknak például csak töredékét kapják meg, ők tartják el az ország olyan részeit, ami vagy vegetál vagy pedig…nem jó ezt kimondani, de haldoklik. Elnéptelenednek vidékek, kihalnak falvak, települések, vagy a sorsuk megpecsételődik. Végig lehet nézni ezek haláltusáját, vagy tudomást sem kell róluk venni, hiszen ez az urbanizáció.

Ma rengeteg adót költünk el olyan önkormányzati és vele együtt oktatási rendszer fenntartására, ami csak egy lélegeztetőgép. Persze, nyílt titok ez az óriási önkormányzati rendszer arra jó, hogy helyi kiskirályok uralkodjanak, a korrupció melegágyai és az urambátyám rendszer alapjai legyenek. A helyi iskolák meg ehhez nevelnek választókat – tudjuk erős gondolat, vitatni lehet, de a leves fekete és mégis nap mint nap ezt esszük.

Az adórendszerünket hibázatjuk, miközben nálunk, a fejlődésünk gátja valójában az adóforintok „nem okos” felhasználása, ezzel csak egyik napról a másikra túlélünk. Ha mindenkinek új házat és új autót adnánk olyan vidékeken, ahol semmi munka nincs, attól azt még nem tudnák fenntartni. Nem lenne pénzük a rezsire, az autó üzemeltetésére, a ház és az autó rendszeres karbantartására. A normális ételről, oktatásról és egészségügyi ellátásról már nem is beszélve. Az emberek ezeken a vidékeken magukra maradtak és csak idő kérdése a sorsuk…

Adományozás időszakát éljük, mert adni jó. Csak azzal nem vátoztatunk meg semmit, a rászoruló még rászoruló marad és januártól tovább szenved. Ahol nem jó élni, ott nincs munka sem. Ahol nincs munka, ott nincs jövedelem.

Átlagok mögé bújva az ország ma úgy néz ki, hogy az Európai Unió egyik legjobb helye, hiszen alig 4,5% a munkanélküliség. Csak ez még elfedi a bajokat, a területi élhetetlenséget, a kilátástalanságot, azt a depressziót, amit nem lehet közmunkával orvosolni. Az elvándorlásról még nem is beszéltünk. Amikor mi magyarok más ország városállamaiba költözünk. Ezért is van szükség itthon is erős és fejlődő városállamokra, mert csak azok vonzóak a 21. században, bármennyire is kegyetlen és fájdalmas következményekkel járnak.

Fogyunk, elnéptelenedik az ország nagyrésze, zsugorodik Magyarország élhető területe. Mert teljesen mindegy egy ország területi nagysága, ha az nem élhető.

Az élhető szó, ma egész mást jelent, mint 100-150 éve. Az is lehet, hogy megint mást fog jelenteni 100-150 év múlva. De, hogy Magyarország nem kinövi a jelenlegi méretét, hanem inkább kínos teherré válik számára a jelenlegi mérete is, az már bizony nem a jövő problémája, hanem a jelené.

A határon belüli egyenlőtlenségeket nem tudjuk kezelni, de még mindig nagy áldozatvállalás mellett megpróbáljuk. Ablakon kidobott pénz vagy humánus felelősségvállalás, nem tudni. Azt viszont igen, hogy ez csak fájdalomcsillapítás, nem megoldás. Rabok legyünk vagy szabadok ? – nemzetállamunk megszületésének 19. századi alapgondolata. Saját országunk rabjai vagyunk, hogyan lehetnénk addig szabadok? – pedig már a 21. századi urbanizálódó Magyarország dilemmája.


Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely


További érdekességek

Értesítés
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás