Hit(el)élet

Talán mindenki emlékszik olyan amerikai filmre, amiben egymás után veszik elő a hitelkártyákat, amikor az egyikkel nem tudnak fizetni, majd a másikkal igen. Lehet ez egyszerű mozis klisé, vagy egy társadalomnak mutatott tükör, ahol a pénzhez így is lehet viszonyulni. Mármint úgy, hogy nem az a fontos, hogy a miénk vagy sem, hanem csak egyszerű fizetőeszközként. Nincs különbség a bank és a saját pénzünk között, azt költjük, amelyik éppen „kéznél” van. Mi pár napja voltunk szemtanúi itthon egy hasonló jelenetnek. Unoka és nagypapa áll a pénztárnál. Unoka fizet. Első kártya nem jó…második kártyát sem fogadja el a terminál. A harmadik kártyát már igen. Nagypapa nagyon zavarban, az unoka pókerarccal vezényli le az egészet, mintha világ életében így fizetett volna. Igen, az unoka huszonéves csak, a nagypapa 50 évvel ezelőtt lehetett ennyi idős és bizony az ő idejében ez nem egészen így ment.

Ekkorát változott volna a világ itthon?

Dehogyis! Ebből sem szabad levonni téves következtetéseket. Mert másból sem illik. A hitelezésről sokat hallani. Érzékenyítenek minket a témában, puhítanak, hogy tekintsük a hitelezést áldásnak, ajándéknak, egy óriási lehetőségnek, amivel élni kell és nem kihagyni. Adósodjunk el, mondogatják nekünk jobbról is balról is. Főleg akkor igazán téma az eladósodás, amikor „jól megy”. Fizetésemelés, jobban fizető állás. A bankunk is listáz minket azonnal és különböző ajánlatokkal keres meg, ahogy látja a magasabb jövedelmet. Ha új ügyfél vagyunk, akkor azért, ha már régi, akkor meg azért. A bank hízelgése nem feltétlenül vezet eladósodáshoz. De az biztos, hogy a bankok a növekvő bérek miatt inkább látnak bennünk potenciális ügyfelet, mint amikor „válság” van. Terveket szőnek, hogy mennyi hitelt fognak kihelyezni, de minket erről csak utólag fognak megkérdezni. Bár van az a helyzet, amikor mi megyünk a bankba. Olyankor már nem annyira hízelegnek. Az egy teljesen más helyzet. Akinek van rossz tapasztalata bankkal, az egy életen át emlékszik rá, beszél róla. Mi magyarok csak muszájból megyünk bankba, kényszerből. A bank nem az a A-terv, hanem csak C.

A pénzünket szeretjük bankban tartani, de a bank pénzének bizony „szaga” van 

Jönnek a statisztikák folyamatosan egymás után, megerősítve egymást, hogy egy éve a bankok jól keverik a kártyákat, mert mi magyarok lassan és biztosan adósodunk el. A hangsúly a lassan-on van, mert inkább bizonytalanul adósodunk el, mint biztosan. Az eladósodottság növekedését könnyű azzal magyarázni, hogy jobban bízunk a jövőben, kiszámíthatónak tartjuk. Majd éppen pont az ellenkezőjét tapasztalni. Júniusban gondolkodtunk hangosan arról, hogy Magyarországon jó lenne tudni előre tervezni. Felhívtuk arra a figyelmet, hogy az állam már nem ad, hanem inkább elvesz 2018-ban és erre jó oka is van. Az elmúlt hónapokban hetente derültek ki, hogy az állam kevésbé lesz bőkezű, mint volt eddig. Racionalizál az állam, átszervez, átcsoportosít, növelni próbálja a hatékonyságát, a termelékenységét. Igen, ezek nem csak üzleti kifejezések. Viszont ez egyelőre csak a bizonytalanságot növeli itthon. A cafeteria rendszer megszüntetése túlzás nélkül minden teljes állásban dolgozót negatívan fog érinteni itthon. Fájni fog. Egyelőre még beláthatatlanok a valódi következményei. Beigért adócsökkentések és adókedvezmények maradtak el, váltak egyszerű politikai cukorkává, amit csak szopogatni lehet. A lakástakarékok kezét is elengedte az állam. Mondván, máshogyan, sokkal célzottabban, ő el tudja költeni a segítségük nélkül is azt a pénzt. Ennek az intézése sem növelte a kiszámíthatóságot itthon.

Bizalmat így nem lehet növelni, a bizonytalanságot annál inkább

Az állam elkezdett leépíteni, aminek már megvannak az első áldozatai. Évtizedek óta tudja mindenki, hogy az államnak túl sok ember dolgozik és kevesebb ember is el tudná végezni a munkát. A technológia fejlődésével az államnak sincs szüksége annyi emberre. Megy is az érzékenyítés és a puhítás már, hogy nem csak egyszerűen elbocsátanak (tíz)ezreket, hanem ezzel betöltetlen, de felesleges állásokat is megszüntetnek. A bizonytalanságot ez is növeli, mert van annak üzenete, hogy az állam racionalizál, maximum félreértjük. Mindeközben dübörög a munkaerőhiány gépezet, így oldva a feszültséget. Évtizedekig rettegtünk a munkanélküliségtől, most meg, mint ha pár éve eltűnt volna. A munkanélküliség sosem szűnik meg, csak átalakul – tanítják jobb iskolákban. Ezzel is azt a látszatot lehet kelteni itthon, hogy csökkent a bizonytalanság. Például senkinek nem kell attól tartania, hogy elveszíti a munkáját, ha mégis, akkor könnyedén elhelyezkedhet. A bérek növekedését is könnyen úgy lehet értelmezni, hogy minden rendben, nagyobb Magyarországon a létbiztonság, mint azt néha érezzük. A bérnövekedés nem egyenlő a jó fizetéssel. Magyarul a bérnövekedés sem egyenlő a nagyobb létbiztonsággal, sajnos. Bár így lenne. Ezzel kapcsolatban pedig nem biztos, hogy az érzéseink csalnak. Azt mondják, néha hallgassunk a megérzéseinkre. Néha érdemes is. Júniusban már előrevetítettük, hogy a cégek is el fognak kezdeni racionalizálni. Az állam már mutatja nekik az irányt, kitapossa számukra az utat. A munkaerőhiány egyik magyarázata az is, hogy sok cég feleslegesen akar embert felvenni. Nem csak az államnál vannak olyan betöltetlen pozíciók, amik egyben felesleges állások is, a versenyszférában is. Sőt, rengeteg olyan betöltött állás is van, aminek nincs semmi értelme, csak ablakon kidobott pénz. Az állam a bérnyomás miatt is racionalizál. Elbocsát és közben bért emel. A cégek is erre kényszerülnek, mert a létük foroghat kockán. Júniusban is felhívtuk már a figyelmet, hogy régimódi, angolul „hire and fire” elv az, hogy a cégek a munkaerő mennyiségével akarják kompenzálni annak a minőségét. Majd elbocsátanak, amikor éppen úgy érzik nincs rájuk szükség. Ez a mentalitás rontja a hatékonyságot és a termelékenységet. A jó munkához kevés ember is elég, a rossz munkához meg a sok sem elég – halkan, csak nagyon halkan szeretnénk ezt megjegyezni. A munkaerőhiány ezért nagyon relatív és törékeny fogalom egy olyan országban, mint a miénk, ahol a túlfoglalkoztatottság még mindig rontja a hatékonyságot és a termelékenységet, nem is beszélve a „hire and fire” mentalitásról. Nem csak az államnál, de sok cégnél is túl sok ember dolgozik ma, minden valódi eredmény nélkül. A fejlődő technológiát, a jobb gépeket, hatékonyabb megoldásokat nagyon könnyű helyettesíteni emberrel. Általában eredménytelenül vagy nagyon rossz eredményekkel. Felesleges beosztottakat alkalmazni is nagyon könnyű. Az egy másik kérdés, hogy érdemes-e. Ez pedig már benne van a levegőben.

Érezzük

Nem csak sok (tíz)ezer állami alkalmazott alatt rezeg a léc, hanem a versenyszférában dolgozók lába alól is kihúzhatják a szőnyeget. Magyarországon a vállalkozások, legyenek azok kisebbek és nagyobbak, úgy tudnak majd versenyképes béreket kínálni, versenyképesek maradni, fejleszteni, beruházni, akár eladósodni is, ha növelik a hatékonyságukat és a termelékenységüket. Nem csak az állam túlfoglalkoztat, hanem ők is. Emberek százezrei végezhetnek ma teljesen felesleges munkát Magyarországon. Megfordítva, több tízezer olyan betöltetlen állás is lehet, ami valójában gazdaságilag felesleges és nem is hatékony. Ha az ember saját bőréről van szó, akkor ezt az egészet teljesen máshogyan éli meg. Mondjuk kioktatásnak, személyeskedésnek, (hátba)támadásnak. De érezzük, hogy bár sokan és sokat beszélnek arról, hogy nincs mitől tartani, azért nagyon úgy néz ki, hogy mégis van. 

Hit(el)élet - Az engedélyezett lakáscélú hitelek összegének alakulása 2002-2018 II. negyedév
Hitelből akar az állam több gyereket „venni”?

Az állam pedig határozottan kommunikálja, hogy bízzunk benne, higgyünk neki, adósodjunk el, vállaljunk gyereket, stb. Anyagi biztonság. Hányszor hallani, milyen gyakran felmerül. A demográfiai folyamataink mögött már lassan 40 éve az anyagi biztonság hiánya áll. Utoljára a 70-es években érezték itt magukat a tömegek – és nem a kiválasztottak – igazán anyagi biztonságban, ha a gyerekvállalás tényleg anyagi biztonság kérdése Magyarországon. Az állam pedig éppen ma mutatott utat nekünk, hogy adósodjunk el az ő keze alatt is. Talán nem fognak megsértődni az illetékesek, hogy ha azt mondjuk a statisztikák már eddig is bizonyították a népszerűtlenségét az ilyen állami kezdeményezésnek. A KSH legfrissebb, 2018 I. félévet bemutató lakáshitelezési statisztikáiban is láthatóak a ropogós számok. Az államilag támogatott lakáshitelek finoman szólva sem élik reneszánszukat. Teljes kudarc, mert nagyobb létbiztonságot ne hitelből akarjuk építeni egy (hitel)válság után. Hitelből akar az állam több gyereket „venni”? Inkább teremtse meg a valódi feltételeit!


Forrás: ksh.hu

Kép: Ingatlanműhely

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

További érdekességek

Értesítés
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás