Van az a hely, van az élet, ahol minden szép és nem félek – gondoljuk, hiszünk benne és keressük egy életen át. 4 éve már, hogy Magyarországon megfogalmazták azt az állami narratívát, mindenki vegyen magának saját lakást, mindenki építsen magának egy másik házat, mindenki éljen saját tulajdonú lakásban.
Ehhez képest kevesebben élnek ma saját tulajdonú ingatlanban, mint 4 éve
A számok alapján még a legnagyobb jóindulattal is csak azt mondhatjuk, hogy az állam az elmúlt 4 évben a célját nem érte el, de olyan nagy kárt sem okozott az arányokban. Ha már kicsit kritikusabbak vagyunk, akkor azt látjuk, hogy a lakáspiaci folyamatokba az állam beavatkozott és ennek minden következményét még igazán fel sem tudjuk mérni.
Az egy különleges következménye az egész állam+lakáspiac szerelmének, hogy pozitív hatással tud lenni a költségvetés tervezésére, ahol rendre, minden évben, sokkal többet szán a saját lakástulajdon megszerzésének támogatására, mint amennyire valós igény mutatkozik. Lehet reklámozni, hogy pénz az lenne rá, csak mi nem élünk vele. Majd sokszor elmondott számokhoz még azt is hozzáteszik, hogy a következő évben még többet szánnak erre a célra, miközben egyik évben sem volt szükség a keret növelésére.
Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar állam 4 év alatt költött el annyit lakásvásárlás és építés támogatására, mint amennyit erre mondjuk 2019-ben szánt
De még ez sem biztos, hogy teljesen igaz, mert annyira elnagyolva és túl optimistán, felfelé kerekítve beszélnek a számokról. Négy év nem volt elég, hogy belássák az út, a cél alig több egyszerű állami beavatkozásnál a lakáspiacba. Ezt sikernek beállítani egyik tudatosan gondolkodó, tervező és cselekvő állam érdekét sem szolgálhatja.
A változtatni nem akaró, a tévedését és a hibáit be nem látó állam még nagyobb kockázatot jelent a lakáspiacra, mint önmagában a beavatkozása.
Magyarországon még sohasem laktak 100%-ban saját tulajdonban
Ez az állami elképzelés bár olyan könnyűnek tűnik, mégis teljesen elérhetetlen. Ha még hozzávesszük, hogy a nem piaci alapú bérlés mennyire kulcsfontosságú Magyarországon, akkor végképp megértjük azt, hogy a saját tulajdon erőltetése stresszeli a lakáspiacot és stresszeli a társadalmat is.
A szociálisan bérlők nemcsak azokat jelentik, akik önkormányzatoktól bérelnek. Szociális alapon bérlőnek számít mindenki, aki nem piaci alapon bérel és egyértelműen anyagi/pénzügyi kedvezményekkel biztosítja a lakhatását. Ilyen a szívességi lakáshasználó, a családi és rokoni kapcsolatokat kihasználó bérlő. De még idetartozik a munkahely által biztosított olyan béren kívüli juttatás is, ami biztos lakhatást jelent a dolgozónak.
A szociális alapon bérlők és az albérletpiacon bérlők aránya között nem tudni, hogy mi az elfogadható és az egészséges szám itthon
Nem lehet kiindulni semmilyen EU-s országból sem. Azt látni viszont, hogy relatíve egy jelentéktelen piaci alapú bérlakáspiacon úgy nőtt szinte kétszeresére a bérlők száma 2013 óta, hogy a szociális alapon bérlők aránya változatlan maradt. Ez talán érthető és nyomós indok, hogy az elmúlt években miért lettek egyre hangosabbak a szociális alapon bérlők érdekében érvelők. Az albérletpiac mindig drága Magyarországon. 2013-ban is nagyon drága volt. Az már egy másik kérdés, hogy biztosan helyes felvetés-e az ilyen célú lakások építése, amikor sosincs drágább az új építésű ingatlannál.
Legyen szó bármelyik városról, nincs az a hely, ahol nem lenne pénzügyileg hatékonyabb használt ingatlanokat vásárolni, mint új társasházakat építeni
Mennyibe kerülne Budapesten 30 lakást ilyen célra vásárolni és mennyibe kerülne egy 30 lakásos új társasházat építeni?
Azt értjük, hogy az építőipari lobbi Magyarországon minden józan ésszel gondolkodót megpróbál megtéveszteni a mindenáron építeni akaró szándékával. Viszont legyünk már legalább ebben a kérdésben racionálisak.
A városok ingatlanpiaca éppen kereslethiányos lett az elmúlt években. A magyar nagyvárosi lakáspiacok azt hitték kikezdhetetlenek, sérthetetlenek.
A magyar gazdasági centrumok lakáspiaca térdre kényszerült 2015 után
Az állami beavatkozás egyik következménye ez. Akkor miért ne használná ki ezt a lehetőséget és csapna le dögkeselyűként a nagyvárosi lakáspiacra. Mikor, ha nem most jött el az idő belépni vásárlóként és olyan állami narratívát hirdetni, ami államilag teret enged és lehetőséget ad a szociálisan bérelhető ingatlanok számának növelésére. Már miért bérelne egy önkormányzat lakást ilyen célra, ha vehetne is? A saját lakás megszerzésére szánt, de el nem költött óriási összegeket, miért ne lehetne ilyen célra felhasználni, átcsoportosítani az állami költségvetésben?
Magyarországon abban igaza van az államnak, hogy az albérletpiacot a magyarok különösen nem kedvelik. Az albérletellenesség valós üzleti kockázat, de egyben politikai tőke is. Mérete valószínűleg sokkal korlátosabb annál, mint bárki eddig legvadabb álmaiban is elképzelte. Már csak ezért sem tűnik Magyarországon támogatható és kivitelezhető ötletnek „a piaci alapon béreljünk, hogy utána szociális alapon kiadjunk” modell az önkormányzatoknak.
A szociális alapon bérlést viszont pénzkidobás lenne bérlakásépítéssel támogatni
Bár tudja mindenki, az államnak semmi sem lehet elég drága, ha meg akar valamit építeni, de itt az idő másképp gondolkodni. A pazarlásról pont olyan könnyű leszokni, mint másképp gondolkodni a szociális alapon bérlésről. Ha az állam már belátta, hogy az újlakásépítés program is egy kudarc a sajáttulajdon arányának növelésére, akkor miért beszélünk még mindig arról, hogy pont a szociális alapon bérlőknek tudna segíteni?
Kép: Instagram (Mejegyzés: a link már nem elérhető)
Forrás:
– Vulnerabilities in the residential real estate sectors of the EEA countries,
Megjelent: 2019. szeptember 23.
– Eurostat , Utoljára frissítve: 2019. november 15.
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
