2017. szeptember 15-én, Limában (Peru) derül ki, hogy mikor rendezhetünk olimpiát. Igen, úgy néz ki, hogy nem csak 2024-ről döntenek, hanem idén először a következő, 2028-as játékok megrendezési jogának is örülhet valaki, akár mi is. A sportesemény támogatói egyrészt az olimpia, mint eszme mellet azt hangsúlyozzák, hogy ez milyen jó marketing és presztízs az országnak. Az ellenzői pedig egyszerűen mindig azt ismételgetik, hogy túl drága felhajtás.
Érdemes más perspektívából nézni, mert ez végülis a vendéglátásról szól
Ha pedig vendéglátás, ott nem illik számolni. Ha eldöntjük, hogy vendégséget rendezünk, akkor ott nem számoljuk, hogy ki mennyit eszik és iszik és ki mennyibe kerül. Adni jó. Jobb adni, mint kapni, tartja egy magyar közmondás. Az olimpia pedig erről szól, nem többről és nem is kevesebbről. Akarunk-e adni? – tehetnénk fel ezt a nagyon egyszerű kérdést. Ha vendégeket hívunk, nem az az elvárás, hogy gazdaságilag jobban jöjjünk ki. Legalabbis az ilyen vendéglátókat senki sem szereti. Ha vendégségbe megyünk, akkor had érezzük már magunkat vendégnek!
Egy olimpia megrendezése egy nagylelkű ajándék a világnak. Olyan olimpia nincs, ami jó üzlet a megrendező országnak.
Ez csak akkor lenne igaz, ha nem az állam közpénzből rendezné, hanem profitorientált cégek finanszíroznák magántőkéből. De általában ezért „állami kérdés” ez. Ha nálunk a MOL, OTP, Richter és a Telekom (részvényesei) fizetnék a számlát a végén, nem is lehetne ellenzője az olimpiának. Ne ábrándozzunk, mert „Mi” fizetjük az összes számlát és „Mi” várjuk az összes vendéget, ha még lesz is közöttünk olyan, aki őszinte mosollyal teszi ezt, amíg mások inkább keserű szájízzel. Adni lehet, hogy jó, de nagyon nehéz. Mindig van fontosabb, amire lehetne költeni. A vendéglátás nem arról szól, hogy patikamérlegre tesszük mi minden másra és hasznosabbra költhetnék ahelyett, hogy vendégeket hívunk és szolgálunk ki. A vendéglátásnál ezek nem lehetnek érvek, hogy drága, felesleges és pazarló. A vendéglátás önzetlen és ezért nem szólhat a spórolásról. Elvárásaink se legyenek, mert a vendéglátás nem arról szól, hogy ellenszolgáltatást várunk a vendégektől. Jó-jó, mindenki hoz valami apróságot, de mindig többet visz, mint amennyit kap.
Tehát egy budapesti olimpia sem lehet nyereséges. Az ilyen érvelés nem jó irányba viszi sem a támogatókat sem az ellenzőket.
De nem is tolonganak megrendezni az olimpiát pontosan azért, mert a világ egyre önzőbb és egyre kevésbé akar adni.
A korrupció is a vendéglátás része, le kell nyelni. Kár azzal is érvelni, hogy a költségeket nem lehet kontroll alatt tartani és még annál is többe fog kerülni, mint amivel tervezünk. Kivel ne fordult volna már elő, hogy a vendéglátásra készülve „kicsit bőkezűbb volt és elnézőbb az árakkal”.
Emberek vagyunk, így működünk, ha vendégeket várunk. Mindig többet akarunk nekik mutatni, mint amire egyébként anyagilag lehetőségünk lenne.
„Belefér” mondjuk otthon toleránsan. Az olimpiánál is azt kellene mondanunk, hogy ha már elvállaljuk, akkor ne „olcsójánoskodjunk”. Egyszer élünk, olimpiát sem minden nap rendezhet az ember, ha lúd akkor legyen kövér alapon, a határ a csillagos ég. A jó vendéglátó kényezteti a vendégeit és nem pénzkérdést csinál belőlük.
A vendéglátásnak vannak-e kockázatai, amik nem anyagi természetűek?
Végülis, akadnak.
Egy ország marketingje nem csak azoknak a figyelmét hívja fel, akiket szívesen látnánk itt, hanem olyanokat is, akiktől a hideg kiráz. Az olimpia arra is jó, hogy minél többen megismerjék az országot és „felkerüljünk a térképre”. Na igen, van olyan térkép viszont, amire nem szeretnénk felkerülni. Az olimpia olyat is adhat nekünk, amiért inkább mi fizetnénk, csak véletlenül se kapjuk meg „viszonzásul”. Ez pedig a terrorveszély. Nem mehetünk el szó nélkül emellett.
Képesek vagyunk-e garantálni a vendégeink és saját biztonságunkat?
Az olimpia előtt már reflektorfénybe kerülhetünk. Fel vagyunk-e készülve arra, hogy el akarja majd venni a kedvünket valaki a sporteseménytől? Csak gondoljuk végig. Van-e hozzá elég ember, elég szakértelem és háttértámogatás, hogy garantáljuk a budapesti vagy éppen a magyarországi tömegközlekedés biztonságát?
Az olimpia megrendezésére olyan országok, városok pályáznak, akik tapasztaltabbak ilyen téren. Franciaország éppen csak túl van egy foci EB-n és egy párizsi terrortámadáson. Los Angeles már túl van két olimpián és az USA-ban a terrorveszély a mindennapok része. Más léptékű a háttértámogatás, mint pl. Magyarországon és Budapesten. Amikor beadtuk a pályázatot, amikor beszélünk róla és lobbizunk mellette, elfelejtjük azt a nemmellékes apróságot, hogy a játékok megrendezésével a terrorveszély exponenciálisan nő. Pedig tapasztalatlan és felkészületlen ország vagyunk katonailag, rendőrségileg, emberileg egyaránt.
A bevándorlás kérdésén túlmutat, mert abban csak tranzitország vagyunk. Az olimpia viszont célpont(ország)á tehet minket. Ki, hogyan és milyen eszközökkel tudja azt garantálni, hogy nem robbant senki sem Budapesten a Deák téren a metróban, egy buszon vagy egy villamoson…esetleg a Gozsdu Udvar közepén egy zsúfolt estén?
A budapesti olimpiai tervek egyik sarkallatos pontja a biztonság kérdése, amiért a legbőkezűbb vendéglátónak kell lennünk mindközül.
Los Angeles költségvetése a legolcsóbb, mivel tapasztalt rendező országnak/városnak tekinthető. A párizsi játékok költségvetése duplája a los angeles-i keretnek. Európa drága és veszélyes a játékok szempontjából.
A budapesti olimpia inkább a háromszorosa (és akkor még optimisták voltunk), mint amennyiből Los Angeles garantálja, hogy képes harmadszor és harmadannyiért is megvendégelni a világ sportolóit.
A budapesti olimpia támogatói és ellenzői nem erről beszélgetnek. Az olimpiáról sportolóink a reklámokban nem így álmodoznak.
Kép: igergoo
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
