ingatlan.com – Tegyünk rendet

Az ingatlan.com az év második felére eszmélt fel igazán, hogy lépést kell tartania a lakáshirdetések piacán. Nyár közepén jelentek meg a hirdetések alatt a BKK megállok a közelben tájékoztató panel, ami a közvetlen tömegközlekedési lehetőségekről ad biztos információkat. A hirdetők sokszor elfelejtik, vagy éppen túlzásokba esnek és szerintük minden a kerületben járó eszköz csak egy „karnyújtásnyira” van.

Félinformációk

Az eladó lakásoknál emelett még egy újabb panel került fel, az eladó lakás átlagárak a környéken. Ezen mutatja a kerület, a városrész átlagos négyzetméter árát és a hirdetett lakás négyzetméter árát. Tudjuk, hogy ez az otthonterkep.hu kezdeményezése volt. Bár ott más megközelítést alkalmaznak, bemutatva az országos, a budapesti és az adott kerület négyzetméter árainak az időbeni változásait egy grafikonon. Az adott lakás négyzetméter ára sajnos nincs rajta, mert azt nem akarják időben ábrázolni. Pedig hasznos információ lenne, hogy mikortól hirdetik és időközben milyen árváltozások voltak az árakban. Mert sok lakás van már, amit akár évek óta megpróbálnak eladni, de nem tudnak és játszanak az árakkal is, úgy hogy hol felemelik, hol pedig éppen csökkentik. De a hirdetési oldalak titkolják a hirdetés megkezdésének az időpontját, ezzel is teret engedve a hirdetők fantáziájának, akik majd mindig azt mondhatják a potenciális bérlőknek és vásárlóknak, hogy még csak most kezdték hirdetni lakást.

Hirdetésfigyelő

Az ingatlan.com további újítása, hogy ha beállítunk magunknak albérlet hirdetésfigyelőt, ott már jelöli, hogy ha az adott lakás bérleti díjának változását. Ha emelik, akkor piros nyíllal, hogy ha csökkentik, akkor zöld nyíllal. De ez is csak a hirdetésfigyelőben látható, az ingatlan.com oldalán sajnos nem. Pedig nagyon hasznos információ lenne ez minden bérelni vágyó számára, nem csak annak, aki hirdetésfigyelőt állít be magának, a napi gyakoriságú hirdetésszűrésre.

Licitálás

Az ingatlan.com egy gordiuszi csomónak tűnő problémát oldott meg azzal, amikor a licitálás lehetőségét engedélyezte a hirdetőknek. Ezzel a hirdetők egymással versenyezve határozhatják meg a hirdetésük elhelyezkedését a szűrési listákban. A kezdeti időkben, még a 2000-es évek első felében ezt sok hirdető úgy oldotta meg, hogy letörölte, majd újra feladta a hirdetést. Ez akkor nem tiltott funkció volt. De rájött a hirdetési oldal, hogy a hirdetések feladása – frissítése – milyen fontos a hirdetőknek, ezért letiltotta a hirdetés törlésének és újra felrakásának a lehetőségét, és fizetős szolgáltatássá tette azt, úgy hogy hetente újra frissült a hirdetés, mint ha akkor adták volna fel. Szeretnénk ezzel visszautalni arra a tényre, hogy miért nem láthatják a hirdető és bérlők/vevők sem azt, hogy egy hirdetés mikortól aktív. De ez nem volt túl hatékony megoldás, bár hosszú évekig így működött. Mire rájöttek, hogy a hirdetések sorrendje, az, hogy milyen hirdetések vannak az első oldalon, amikor egy potenciális bérlő és vevő keresgél a szűrt listájában, az előnyökkel jár a hirdetőknek. Ez az előny pedig ismét pénzzé tehető üzleti megoldást szült és megszületett a licitálási lehetőség néhány éve. A pontos dátumra nem emlékszünk, de körülbelül 2 éve élhet ez a megoldás.

Ez azt jelenti, hogy a hirdető licitálhat, hogy napi hány plusz forintot szán a hirdetés hatékonyabb elhelyezésére a listában. Ezt csak a hirdetők látják és tudják, az egyszerű felhasználók (bérlő és vevő) nem. Ezért ne lepődjön meg senki, hogy amikor listázva látja a hirdetéseket, azok sokszor alig változnak. Ez a licitek miatt van, amik az első és még gyanútlan bérlővel és vásárlóval azt hitetik el, hogy ezek a legfrissebb hirdetések. Majd amikor már egy ideje mindig ugyan azt és ugyan ott látja, akkor lehet gyanakodni is fognak már. De a hirdetések piacán is sok minden a látszatról szól, az első benyomásról. Arra a licit nagyon okos megoldás, mert a hirdetők látják azt, hogy melyik helyért mennyit is kell fizetniük, hogy ők birtokolják. így együtt versenyeznek a magánhirdetők a céges hirdetésekkel is, mert itt már nem számít az, hogy ki milyen havi előfizetési csomaggal rendelkezik. Csak az számít, hogy naponta még hány forintot szán a hirdetés pozíciójának a megőrzésére. Ez olyan méreteket tud ölteni egy-egy frekventált kerületben, hogy akár 2 tucat oldalon keresztül is csak licites lakásokat láthatunk. Mert aki nem licitál, annak a hirdetése megragad azon a napon, amikor feladták, nem frissül, szinte alig található meg, és csak is a legalacsonyabb licites hirdetés után található meg, kivéve, ha valaki nagyon részletesen szűr.

A hirdetések szűrése

Az ingatlan.com 2 napja küldte a linket egy marketing anyaghoz. Ebben van néhány tájékoztató jellegű információ, de igazából haszontalan ömlengés. Egy információ viszont igen érdekes, mert bemutatja, hogy a bérlők és vásárlók csak 4%-a szűr részletesen, egyébként 50% az ár alapján szűrök aránya. Ebből is látszik az, hogy a licites hirdetéseknek milyen óriási szerepe van abban, hogy ha valaki valójában ki akarja adni a lakását vagy éppen el az ingtalan.com-on. A hirdetések szűrése egyébként is egy unalmas és fárasztó dolog. Ezzel még minden hirdetési oldal adós a bérlőknek és vásárlóknak. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb megoldásra van szükség, mert ez a hirdetők igénye is. Ugyanis hiába hirdetünk az ingatlan.com-on, vagy az otthonterkep.hu-n, ha a potenciális érdeklődőknek bonyolult megtalálni azt. Az internet korában, a digitalizáció evolúciós folyamatában ez nem elvárás, hanem a cég digitális jövőét is befolyásolhatja. Az otthonterkep.hu abból indult ki, hogy mindent hely alapján akarunk megkeresni, de ez az ingatlan.com szerint is kevesebb mint a keresők egy harmadát érinti. A térképes elhelyezés hasznos és fontos, de nem elégséges.

Ló helyett a szamár

Ma egyik oldalon sem könnyű lakásokra szűrni. Hiába számháborúznak a hirdetési oldalak egymással, hogy kinél van több hirdetés, kinél van havi több látogatottság, vagy éppen kit ajánlanának jobban a látogatók ismerőseiknek, ha a mai igényeknek megfelelő – szinte már gondolatolvasó – egyszerű, még egyszer hangsúlyozzuk, egyszerű szűrési módszerekkel egyik oldal sem rendelkezik, ezért az adatbázisaik nehezen átláthatóak, amiért bonyolult az értelmezésük. Egyáltalán nem ügyfélbarát, miközben a BIG DATA őket is érinti. Vagy lépést tartanak a digitális gazdasággal, vagy létrejönnek olyan cégek, akik az ilyen hirdetési oldalak adatait úgy dolgozzák fel, amiért a potenciális vásárlók és vevők inkább őket fogják látogatni, nem pedig a drága és értékes szabadidejüket hirdetések szűrésére pazarolni. Attól, hogy a ló helyett a szamár is jó a hirdetési oldalak szerint, a piaci versenyben ez a hirdetőket és látogatókat is sértő hozzáállás.


Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely


További érdekességek

Értesítés
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás