Mi a turisták pénzét szeretjük, nem a turistákat. Ha szeretnénk őket, tisztelnénk is. Ha tisztelnénk, akkor nem csapnánk be, hanem visszavárnánk őket. Ha visszavárnánk őket, akkor szolgáltatnánk nekik. Ha kiszolgálnánk, akkor vendégül is látnánk őket, ahol a minőségre helyeznénk a hangsúlyt és nem a mennyiségre. A turisták pénzére vágyni vagy turizmust építeni, az nem jelenti egészen ugyan azt.
Fussunk neki, csak úgy, teljesen laikusként és nézzük meg, mi vár itt valakit, aki gyanútlanul ebbe az országba érkezik, mert látott egy vidám filmet, néhány szép képet róla. Az ország repülőtere nem turistabarát és nem turizmust építő. Ott érheti az első csalódás. Majd rájön a szerencsétlen ideutazó, hogy a repülőtérről bejutni a városba már nem is olyan egyszerű. A taxis maffia várja a kedves turistákat, akik először lehúzhatják az első bőrt a kedves turistákról. A bátrabb tömegközlekedhet is, de az nem pont olyan lesz, mint a látott kisfilmben. Zsúfolt, akár több átszállásos út ez, klíma nélkül és persze nyelvtudás nélküli városlakókkal és tömegközlekedésben dolgozókkal. Kalandos az út be a városba, a szállásra, ami lehet egyrészt feleslegesen drága, másrészt idegtépő is. A városkép, az első benyomás jóval vegyesebb, mint amivel csábítják ide őt online és offline egyaránt. Ettől még lelkes és kíváncsi maradhat…egy darabig. Jönnek a kötelező körök, amit egyszerűen nevezhetünk turistaövöezetnek, annak minden hátrányával. Minimális szolgáltatások, az is jócskán túlárazva. Kötelező „borravalók”, ahol már divat lett a 15% és még ha kritikán aluli is kiszolgálás, vagy közönséges az étel és az ital, panaszkodni panaszkodhat, de úgy lehúzzák róla a bőrt, ahogy azt kell. Úgy magyarosan, mutatva, hogy ez itt ennyibe kerül. Lehet, hogy az étlapon 10% kötelező szerviz díj van, de a számlán már 15% lesz. Ez pedig élő példa, egy olyan helyen, ahol most, ebben a pillanatban is ahogy ezt olvassák, turistákat csapnak be. Olyan helyen, ahol szinte csak turisták fordulnak meg, ami benne van minden útikalauzban, ajánlják a turistáknak, hogy oda el kell menni. Ezt meg a hely ki is használja, magyarosan. Ha magyar panaszkodik a túlszámlázott kötelező borravalóra, akkor neki csak simán lehúzzák a számlán, majd tollal ráírják a kisebb összeget. Mert így megy ez, így élünk mi ebben az országban! A sok középszerű helytől, ahová szegény turista elmehet, a végén nem biztos, hogy olyan élményt kap, mint amiért idejött.
A kérdés, hogy visszajönne-e, miután gyorsan unalmassá válhat számára egy ekkora város is, mint Budapest, mert a turistaövezete kicsi és nagyobb részt még mindig a turisták lehúzásáról szól?
Mert mi csak annak örülünk, hogy egyre többen jönnek ide, de hogy hányan jönnek vissza, az már kevésbé érdekel minket. Majd arra ácsingózunk, hogy ne csak Budapestre jöjjenek a turisták, mert Magyarország több ennél a városnál. Ez még akár igaz is lehet, de Budapestet elhagyva a magyarul nem beszélő turistára mi vár? Hogyan hagyja el Budapestet, amikor még itt is igen nagyon nagyok a nyelvi korlátok. Budapesten kívül meg nem magyarul beszélni, először felfedezni már inkább kellemetlen kihívás, mintsem jó móka. Nem is csoda, hogy a külföldi turizmus 70%-a ma még mindig Budapestet jelenti. Hogy nem beszélünk nyelveket és világot sem látunk itt élőként Magyarországon, az az egyik nagy probléma, ha szélesebb körű turizmusról akarunk beszélni. Kardinális probléma, de nem csak erről van szó.
Mit akarunk adni a turistáknak?
Tehetnénk fel a kérdést, akiket sokszor a világ jóval fejlettebb országaiból várunk ide. Egy sokkal fejlettebb gazdaságból megérkezni egy fejletlenebbe, higgyék el, hogy nem igazán nagy öröm egy turistának. A turizmus, mint szolgáltatásigényes iparág, nálunk nagyon fejletlen és kezdetleges. Ez egy kemény kritika és vállaljuk is a pofonokat érte, mert ha csak pénzt költünk turisták idecsábítására, de nem tudjuk őket sokkal…fényévekkel magasabb színvonalon kiszolgálni, akkor nem csak a turistákat csapjuk be, de saját magunkat is. Mi, Magyarországon azt hisszük, hogy minden, de minden az ég világon pénzkérdés. Majd kiderül, hogy hiába van pénzünk, ha nem tudunk belőle valódi értéket előállítani. A pénz elköltése megint nem egyenlő az értékteremtéssel.
Koncepció, hozzáállás, kreativitás, hozzáértés kérdése a turizmus is. Agyon reklámozhatjuk mi Magyarországot, ha a csalódásfaktor ma még több kockázatot jelent és országimázs rombolást, mint az, hogy hányan jönnek ide egy évben.
Nem is maradnak sokáig, ami pont annak az oka, hogy nincs miért maradni. Minőségi szolgálatások, ehhez szükséges megfelelő humánerőforrás nélkül csak költjük a pénzt, de nem befektetjük. Olyan ez, mint nem foglalkozni azzal, hogy miért tudnak nagy bortermelő országok sokkal jobb minőségű borokat előállítani nagyon kedvező áron. Az iható magyar bor egy kicsit is igényesebb borivónak ihatatlan. Sok turista csalódik a magyar borokban, mert ő nem drága bort akar inni, hanem jót. Egy jó bornak meg nem kell drágának lenni. Ezt tudják a spanyolok és az olaszok is, de még a különösen sznob franciák is. De még Európán kívül is jól tudják ezt. Nálunk meg a bortermelők el sem tudják képzelni, hogy néhány eurós palackozott bor az lehet minőségi világszinten és világszínvonalon. Pedig oda és vissza vagyunk mi magyarok a jó magyar bortól, ami pont olyan, mint a turizmusunk: tele van csalódásfaktorral. És ha már gasztronómia, akkor nem mehetünk el szó nélkül, hogy Budapestre azért jön inkább a turista, mert ez egy még mindig nyitott és sokszínű, vegyes kultúrájú város, ahol a világ gasztronómiája inkább jelent élvezeti értéket még a budapestieknek is, nem csak a turistáknak, mint a káder korszakban szocializálódott „hardcore magyar” konyha. Nem is ajánlja egy kedves külföldi ismerősének sem egy Budapesten élő, hogy gulyást egyen ebben a városban. Ha szereti, ha tiszteli, ha jót akar neki, nem eteti ilyen szörnyűséggel, amit ebben a városban éttermekben étel címszó alatt árulnak. Egy jó gulyásért már érdemesebb elhagyni a várost, vagy olyan magyar barátokat szerezni, akik szívvel és lélekkel készítik el neki és nem vízzel hígítják fel, és nem fogják levesnek hívni. Bár nehezen értjük még mindig, hogy miért pont a gulyást akarjuk nemzeti ételnek beállítani, amikor mi magyarok a mindent „kirántunk” konyhát képviseljük. A rántott…akármi a nemzeti étel, olajban sütve, az a magyar, azt eszi a magyar, esküvőn, ünnepnapon, vasárnap, és nem pedig gulyást. Sőt, ez is csak egy tájjellegű étel, amiből még azért akad egy jó pár, ha ismerjük egyáltalán a magyar konyhát. Például a kezdő képen a Hortobágy környéki slambuc készül bográcsban. Debrecen körül inkább slambuc, mint gulyás jár az arra tévedő vendégnek.
Azt is nehezen érti meg a turista, hogy miért kell sokat fizetnie a bor után a jó minőségű ételért is, ha enni szeretne ebben az országban egy jót. Ismét, másik vendégszerető országokban nem kerül vagyonokba az „ehető étel”, ami nálunk sokszor pont azt jelenti, mint az iható magyar bor = rossz. Lehet meghökkentő, de az utóbbi évek feltörekvő kis hazai sörfőzdéi inkább tudnak világszinvonalon és versenyképes áron magyar sört kínálni ma idelátogató turistáknak is, mint a saját boraiktól megrészegült magyar borászok. 2018-ban mi azt mondjuk, hogy sörben a magyar igazság!
Azt hitettük el a világgal, hogy mi olcsók vagyunk, ami egyébként igaz is addig, amíg a turista nem vágyik minőségre. Ha már vannak igényei, akkor nálunk az vagy nem elérhető, vagy olyan áron és olyan körülmények között, amiért meg lehet kár ide utazni egynél többször.
A magyar vendéglátás és vendégszeretet a pénzről szól, sajnos, és teljes mértékben hiányzik az a kiszolgáló rendszer mögötte, amiért az Európába érkező turistáknak Magyarország inkább még csípi a szemét. Lehetnénk Európa illatos gyógynövényes kertje, mivel a még mindig tradicionális és sokszor elfeledett magyar ízvilág inkább fűszernövényeket használ, ami a harmonikus és könnyed ízekről szól, nem pedig túlfűszeres, akár zavaróan, ehetetlenül csípős ételekről.
Kép: Ingatlanműhely
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
