Hostel = Magyarországi Ifjúsági Szálláshelyek

Talán valamikor 2003-2004 körül hallottuk először azt a szót, hogy hostel. „Belvárosi lakást keresünk hostelnek” – mondták a bérlők. „Nagy legyen, nagyon nagy, minél nagyobb annál jobb” – tették hozzá. De már akkor sem volt ez olyan egyszerű történet. Voltak házak, amik nem foglalkoztak vele, engedték, hogy az ágyak kiadása része legyen a társasház életének.

Igen, a hostel, az igazából ágybérletet jelent, a legolcsóbb szállást. Egy szobában emeletes ágyakkal, közös fürdővel, gyakorlatilag kollégiumi/közösségi életérzés.

Más házak pont emiatt tiltakoztak és külön közgyűlést kellett összehívni egy-egy ilyen bérlő miatt, aki hiába ígért fűt-fát, pl. kamerás biztonsági rendszert, speciális beléptetőt, 24 órás felügyeletet, plusz havi közös költséget és akár a ház kapualjának teljes felújítását, a társasház takarítási költségeinek az átvállalását, akkor sem kértek belőle. Teljes társasházakat erre nem tudtak kibérelni/megvásárolni régen. Kibéreltek általában 200-300 ezer forint havi bérleti díjú belvárosi lakásokat (14-15 évvel ezelőtt) és minden átalakítási költséget vállalva indították be az üzletet. Ha jól ment, akkor kerestek még egy lakást, de teljesen másik házban. Az ilyen üzleti modellnek pont az volt a problémája, hogy minden társasház először bizonytalan terep volt.

Nem lakást volt nehéz találni hostelnek, hanem házat, ahol engedtek ilyet nyitni.

Hostel házak városa nem lett Budapest a köztudatban, pedig vannak hostel házak itt is. Szétaprózva működik ma is sok kisebb hostel is természetesen és továbbra is a legolcsóbb megoldást jelentik, ha szállásról van szó. A versenyképes áruk miatt nem tud kimenni teljesen a divatból. Annyira nincsenek a középpontban, mint az AirBnB. Néha még az is előfordulhat, hogy a kettőt lazán összekeverik és lakáshotelnek nevezik mind a kettőt. Adott esetben egy társasházban is teljesen mindegy a lakók számára, hogy hostel üzemel a házban vagy AirBnB-s lakás. Nekik egyre megy.

Teljesen önálló életet élő üzletről van szó, saját ügyfélkörrel, akiket pont úgy hagynak hidegen az AirBnB-s lakások, ahogy az ilyen lakásokat választókat nem érdekli egy hostel sem.

Sokkal régebbi a hostelek története Magyarországon. Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége honlapjáról valószínűleg kevesebben hallottak, mint a hostel szóról. Olvasható, hogy a rendszerváltással egyidőben már megalakult az érdekvédelmi szövetség. Ezzel is bizonyítva, hogy ez az üzlet Magyarországon jóval hamarabb megvetette a lábát, mint ahogy arról mi vagy adott esetben a többség először hallott. A hostel továbbra is üzlet, jó üzlet, mert a pénztárcabarát szállásból sosincs elég. Az AirBnB-t űzik tűzzel-vassal jelenleg Budapesten. A hostelek ehhez képest csendben elvannak. Az ingatlanhasznosítás egyik formája ez is. Új és régi épületekben egyaránt rentábilis tud lenni. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy az AirBnB előtt is és azon túl is van élet. Nem csak albérletpiac és AirBnB-piac van, hanem hostelpiac is. A magyar turizmus szerves része volt az elmúlt 28 évben is. Addig ma még jó kérdés, hogy az AirBnB azzá tud-e majd válni ilyen társadalmi és szakmai megítélés mellett.


Kép: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely


További érdekességek

Értesítés
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás